“Megnyugtattam a gyerekeim, hogy nincs mitől félniük. Ártatlan vagyok!” – Exkluzív interjú Kósz Zoltánnal

“A kislányomnak nagyon nehéz volt, legelőször eltört nála a mécses. A fiam ennél valamivel jobban viselte a történteket, de egyvalamiről biztosítottam őket: egyszerűen nincs mitől félniük. Ártatlan vagyok, itt nem történhet semmi rossz!” – mondta Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban, az őt, és Petőváry Zsoltot ért rágalmakkal kapcsolatban, miszerint szexuális aktust létesítettek egyesületük egykori tagjával, egy a történtekkor még 11 éves gyermekkel. Kósz az interjúban kifejtette, korábban is voltak már problémák a kislánnyal, többek közt lopott a társaitól és már januárban is találkoztak a kislány részéről érkező vádakkal. A vízilabdázó elmondta, bármilyen vizsgálat előtt nyitottak, nincs takargatnivalójuk, az élet pedig megy tovább. 

PS: Kezdjük a legelején. Mikor ismertétek meg a kislányt, hogyan került az egyesületetekhez, milyen kapcsolatot ápoltatok a családdal? 

K.Z: A családot már legalább tíz éve ismerjük, ha nem több, 2005-ben alapítottuk az egyesületet (KÓPÉ UVSE – Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt által alapított úszó- és vízilabda sportegyesület a Dunakanyarban) és már az első növendékeink között ott volt a családnak a fia. Utána legalább 6-8 évig járt hozzánk vízilabdázni, egészen addig, amíg el nem ment vidékre egyetemre. Néhány évvel később jött hozzánk a kislány is, de ezalatt a pár év kihagyás alatt sem szakadt meg a kapcsolat a család és köztünk. Ugyanis volt nekik egy jól menő éttermük is a környéken, mi pedig ott vendégként családdal, barátokkal sokszor megfordultunk, úgyhogy abszolút jó viszony volt mind a szülőkkel mind a gyerekekkel.

Milyen volt a kislány, hogyan láttátok? Voltak vele problémák?

A kislány olyan volt, mint a többi: cserfes, közvetlen, “járok edzésre-nem járok edzésre”, egyszóval normális. Ilyen tekintetben nem lógott ki a többiek közül. Azt azért felismertük egy idő után, hogy nem minden esetben mondott igazat bizonyos szituációkban, nem feltétlenül nekünk, a csapattársainak sem, de persze ezzel nem ő volt az egyetlen. Viszont sajnos körülbelül másfél évvel ezelőtt volt egy komolyabb ügy is, amikor  lopott a társaitól az öltözőben és ez sajnos be is bizonyosodott.

Mit léptetek erre?

Természetesen megvártuk a rendőrségi eljárás befejeztét. Amint bebizonyosodott, a kislány családja rendezte a károkat a sértettekkel. Ezután mi is tisztáztuk vele, hogy nem hozhat szégyent arra a közösségre, amelynek a tagja, de ez ennyiben maradt. A sértett szülőkkel később igyekeztünk elfogadtatni, hogy a közösségnek azért az is a feladata, hogy adjon esélyt és integrálja esetleg a deviánsabb viselkedésű gyerekeket is, de ezt mindenki megértette és el is fogadta, az élet pedig ment tovább, egészen most januárig.

Mi történt januárban?

A kislány édesanyja küldött nekünk két MMS-t, az egyiket még januárban, a másikat februárban. Ezekben kézzel írott feljegyzések voltak, amik állítólag a kislánnyal történtek meg. Mindkettőben nemi aktusok voltak leírva megdöbbentő részletességgel, amelynek a résztvevői mi voltunk. Az egész abszurditására még rátett egy lapáttal az is, hogy más volt a tartalma a két üzenetnek. Az első levél csak a Zsoltot nevezte meg, a másodikban már mindkettőnket.

Ha ennyire komoly vádak értek titeket ezekben az üzenetekben, miért nem fordultatok azonnal a rendőrséghez? Mit léptetek ezután? 

Felvettük a kapcsolatot az édesanyával annak a gondolatmenetnek a mezsgyéjén, hogy szerettük volna békésen rendezni a dolgokat. Mi úgy nőttünk fel, hogy mindig egy óvó-védő közeg vett körül bennünket, aminek az egyik oszlopos tagja a csapat edzője volt. Bármilyen apró cseprő problémánk volt – természetesen nem ennyire súlyosak –, de mindig számíthattunk az edzőink jóindulatára. Mi így szocializálódtunk, mi így nőttünk fel, ezt tanultuk és ezt visszük tovább. Megkerestük az édesanyát, akinek azonnal felajánlottuk a segítségünket, ajánlottunk szakemberi segítséget is, felvetettük az azonnali vizsgálatokat is, az ügyvédünk is ezt tanácsolta. Ettől ők akkor elzárkóztak. Később az volt az érzésünk, hogy jobb belátásra tértek, meggondolták magukat, ezért nem fordultunk a rendőrséghez. A jelek arra mutattak, hogy ez a történet annyiban marad.

A kislány mindezek után ottmaradt a csapatnál, vagy elment?

A kislány ezt megelőzően már nem járt az egyesületbe, nem köszöntek el, egyszer csak nem járt már az edzésekre.

A teljes interjút a PestiSrácok oldalán olvashatják el!