Lehullt a lepel Vitray Tamásról

 Sötét titkok derültek ki!
 Elvégezte a hírszerző iskolát, majd a Néphadsereg politikai tisztje lett.

Rákosi Mátyásék hatalomra kerülve kitalálták, hogy ideje kinevelniük a saját, tökéletes nyelvtudású hírszerzőiket. 1951-ben megalapították az Idegen Nyelvek Főiskoláját, ahová Vitray Tamás, még Neufeld Tamásként is felvételt nyert. Vitray végzősként elment a Honvédelmi Minisztériumhoz politikai tisztnek, az agitprop osztály hadnagya lett. Később leszerelt, majd megfordult a hírszerzés egyik fedőszervénél, a Chemolimpexnél, és a Magyar Kínai Népköztársaság nagykövetségén. Aztán jött a rádió, majd a tévé. Története szerint végig szerencsés volt, és még az ÁVH-nak is nemet mondott. Megpróbálunk rájönni, valójában mi történhetett.

Volt egyszer egy Idegen Nyelvek Főiskolája nevű intézmény, amelyet Rákosiék azért alapítottak meg 1951-ben, hogy kineveljék a jövő hírszerzőit. A főiskolában csupán 1955-ig tanítottak, akkor megszüntették. Még mindig nagyon keveset tudunk róla, ezért minden egyes kis információmorzsa fontos lehet. Rövid ideig tartó működése ellenére több nevessé vált hallgatója volt, közéjük tartozott Regős Sándor is, aki előbb tévésként és tudósítóként vált ismertté, majd a rendszerváltás során múlhatatlan érdemeket szerzett az ellenzék táborában. Az állambiztonság ekkoriban már megfigyelte, hiszen a lakiteleki mozgalomhoz csatlakozott. Regőssel a kétezres években Zelei Miklós író, újságíró készített hosszú életút-interjút, amelyben a főiskoláról így beszélt:

„Rákosi Mátyás találta ki 1951 nyarán, hogy szükség van idegen nyelveket tudó káderekre. De akkoriban, akik idegen nyelvet tudtak, azok többnyire deklasszált elemek voltak, pláne, a nyugati nyelveket tudók. S ezért ezeket kellett helyettesíteni, helyükbe tenni nyelveket értő és tudó embereket. […]

Sok nyelvet tudó emberre volt szükség, akiket aztán más területen is igyekeztek volna felhasználni, kvázi hírszerzési és egyéb feladatokkal is meg lehessen majd bízni ezeket. Ennek a módszernek egy hátránya volt, hogy erről bennünket elfelejtettek értesíteni.”

Tény, hogy az itt végzett, válogatott tanulók magas, tolmács szinten megtanulták a különböző idegen nyelveket, így kitűnően el tudtak helyezkedni a külkereskedelemben, a diplomáciában, a sajtó területén vagy valamelyik erőszakszervezetnél. A Szabad Ifjúság korabeli propaganda-riportjának segítségével bepillanthatunk az iskola mindennapjaiba. Már a felütés erős:

„Az Idegen Nyelvek Főiskolája egyik tantermében orosz szavak ütik meg fülünket: – Kto zsil i rabotál v Ljenyingráde? – Ki élt, dolgozott Leningrádban?, Vera Andrejevna elvtársnő, a főiskola egyik tanára kérdez.

Feszülten figyelik a hallgatók és egyszerre 15 felemelkedő kéz is jelzi: a Rákosi Mátyás tanulmányi csoport jól készült, jól tanul.

Ezt bizonyítják a tanári asztalonfekvő dolgozatok is – csupa ötös”.

Regős Sándor így emlékezett az iskolára: „Úgyhogy ott – ahogy akkoriban mondták – igen reakciós társaság gyűlt össze. Éppen az ellenkező hatást érték el.

Ahelyett, hogy mi lettünk volna az élharcosai a hírszerzőknek és az új feltörekvő, nyelveket tudó káderei a rendszernek, pontosan a másik oldalon voltunk. Jellemző, hogy százkilencvenen, kétszázan végeztünk az évfolyamon a négy karon, és ’56 után százhúszan disszidáltak közülünk.

A nyelv megvolt, a kötődés a rendszerhez már kevésbé.

Velünk hál’ Istennek nem közölték, hogy hírszerzőket is akarnak nevelni, de nem is tudták ezt végrehajtani”

– az interjúnak ez a része különösen cseng, Regőst hallgatótársa, Vitray története is megcáfolja, aki szerint az ÁVH hírszerzése válogatott a frissen végzettek közül.

A Rákosi-diktatúra frissen alapított káderképzőjében biztosan nem a „másik oldal” gyűlt össze, hiszen pont a „reakciósok” helyett akarták kinevelni a saját hírszerző-seregüket. Ez még akkor is igaz, ha nyilván akadtak, akadhattak olyanok, akik nem vállaltak a hírszerzést, és/vagy nem váltak a diktatúra szekértolóivá.

Azon is érdemes eltűnődni, amit Regős az 56-os forradalomról mondott, hogy a szabadságharc leverése után százhúszan disszidáltak közülük. Ez önmagában persze jól hangzik, de azért nem árt betekintenünk a színfalak mögé.

A kommunista diktatúra tökéletesen kihasználta az ötvenhatos emigrációs hullámot, és számtalan ügynököt, hírszerzőt, ÁVH-s küldött szét a világban.

[Gondoljunk csak arra a Szabó Miklósra, akit kisgazdaként szerveztek be, majd dobtak Nyugatra, hogy beépített ügynökként bomlassza a magyar emigrációt. Őt 1957-ben rendelték vissza, hogy megírja „leleplező”, lejárató könyveit].

A főiskola „disszidensei” között biztosan akadtak olyanok is, akik valóban Nyugaton akartak új életet kezdeni, de számos főiskolást – idegen nyelven remekül beszélő emberekről beszélünk – tudatosan küldhettek ki ejtőernyősként.

Szathmári: Főiskola, Moszkva, Népszava

Mielőtt továbblépünk Vitray történetére, bemutatnék egy harmadik ismertté vált hallgatót. Szathmári Gábor A lentről jött ember című memoárjáról 2015-ben írt elismerő recenziót a Népszavában Bernáth László, az Esti Hírlap néhai párttitkára, majd utolsó főszerkesztője.

Ebből is kiderül, hogy az Idegen Nyelvek Főiskoláját elvégző Szathmári az ötvenes évek közepén előbb az Esti Budapesthez, majd az 1956 telétől megjelenő Esti Hírlaphoz került. Mentora, Polgár Dénes vitte oda, akiről ma már tudjuk, hogy évtizedekig szolgálta a hírszerzést.

Bernáth ezt írta Szathmáriről: „Aztán elcsábították Moszkvába, ahol a nagykövetség sajtóattaséja lett. [Pontosan tudjuk, kik csábították el, és milyen szinten kellett beütve lennie egy ilyen álláshoz.] Öt év után hazajött és visszatért az Esti Hírlaphoz belpolitikai rovatvezetőnek. Aztán elcsábították lapunkhoz, a Népszavához, ahol főszerkesztő-helyettes volt.” (1975-től egészen 1990-ig).

Sok idő eltelt, nem tudom, hogy Szathmári a reakciós társasághoz tartozott-e. 2014-ben mindenesetre kitüntették a Szabad Sajtó-díjjal.

Vitray Tamás, azaz Kisneufeld története

Itt az idő, hogy rátérjünk Vitray Tamásra, aki szintén a főiskola hallgatója volt. Vitray Kiképzés címmel írta meg memoárját, amely gyerek- és fiatalkoráról szól, és amelyben végig Kisneufeldnek nevezi magát. A tévés Neufeld Tamás néven született, és valahol szimbolikus, hogy az állambiztonsági jelentésekhez hasonlóan E/3. személyben ír magáról, ugyanúgy, ahogyan a különböző ügynökök.

Ezzel persze véletlenül sem neveznénk ügynöknek, mert így akaratlanul is csökkentenénk a szerepét a diktatúrában. Vitray már fiatal korában, friss diplomásként a Honvédelmi Minisztérium politikai tisztje volt.

Könyvét azzal pillanattal zárja, amikor belép a tévé kapuján, és a portás kérdésére bemondja a nevét: Vitray Tamás. De most kezdjük az elején.

Mező Gábor - www.pestisracok.hu

A teljes cikket a PestiSrácok oldalán olvashatják el!