Pelenka-botrány és a bicskei vasútállomás

Mi közve van egymáshoz a pelenka-botránynak és a bicskei vasútállomásnak? Elvileg semmi, de a gyakorlatban lehet, hogy túlságosan is sok. 


Horvátországban és Bicskén is készültek képek.
A Nyugati Fény nevű szövegtenger, amely nem blognak, hanem hírportálnak tartja magát, lehozott néhány képet, amelyeken a következők láthatóak: 

– egy nő háttal
– egy nő háttal zacskóval a kezében
– egy nő szemből zacskó nélkül
– egy zacskó nő nélkül
– egy fekete autó, egy férfi és egy bekarikázott zacskó az út szélén.
Hogy mi van a zacskóban, hogy miként került oda, azt csak egy olvasói (?) levélből tudhatjuk meg, amit a Nyugati Fény kapott, amely ugye nem blog, hanem hírportál és ezen minőségében Gyurcsány Ferenc seggevége. A tisztelt felháborodott nem azon hőzöng, hogy a szarrá szemetelt parkolóban valaki eldobott még egy zacskót, csak az érdekli, hogy állítása szerint ezt Orbán Ráhel tette, aki ugye a miniszterelnök lánya. A Nyugati Fény mondjuk amúgy is a környezetvédelem mellett folyamatosan kiálló nem blog, hanem hírportál. Emlékezhetünk nem olyan rég honfitársaink egy csoportja szétszemetelte a Szabadság hidat. Nos erről a nem blog, hanem hírpotrál oldalon egy hírt sem találni. Mondjuk Áder Jánost simán „bajszosszarozza” ez a kiadvány, de ez már legyen az ő bajuk. 
No, de hogy jön ide Bicske és a vasútállomás. Egyszerű. Emlékeznek erre a képre? 
És mit írt ezzel kapcsolatban első körben az igazmondó Blikkújság
Fotósunk, Fuszek Gábor megörökítette, amint egy nő a kisbabájával feküdt a sínek közé, mert nem akartak menekülttáborba menni.
A liberális értelmiség, a migránssimogató csapatok köpködték a rendőröket. Így meg úgy. És rohadjanak meg, mert szegény migáns-családot a sínre tették és erőszakosak velük. 
Majd mi történt? Előkerült egy videó, amelyen látható volt, hogy a nőt és a gyereket a családfő lökte a sínek közé. Egy barom… De ez most mindegy. 
Szóval akkor az történt, hogy nem is az történt, ami a képeken látszott. Most nem tudjuk mi ez az egész – tegyük hozzá, hogy a horvátországi képeken egy valami nincs, mégpedig kuka és sértődés ne essék, de ebben a déli szomszédunk nem is túl erős –, de szemetelni nem helyes. Még akkor sem, ha az oldal nem blog, hanem hírportál. 
Kérés médiumok felé: Egy darab tetszőleges kép a megfelelő hivatkozással átvehető, aki kíváncsi a többire, azok számára légyszi linkeljétek az eredeti cikket. Ja és 2017 januárja óta nem blog vagyunk, hanem hírportál. (nyugatifeny.hu)
 Kecskés István - https://ezatuti.blogstar.hu/


Megjegyzések

  1. Szép óvatosan "elmentek a francba"!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Jééézus! Nem lehetne egyszerűen csak agyonhallgatni? Vagy - Urambocsá' -elnézést kérniük? Sokkal emberibb, és hitelesebb lenne.

    VálaszTörlés
  3. Mindenkepp lejàrato botrànyos cikk

    VálaszTörlés
  4. Kedvelem Orbánt és a családját. Szépek és áldottak. Nem érdekel a pelenka története a balnak, ez a szeretet, a család iránt, erősebb érzés ennél. MIndig megható, akár az unokáival, akár az öt gyermekével, szerencsés fickó Orbán.. Ez a nő helyes. Kerek és anyának való, termékeny. Lehet kicsit csorba, de megértem a férjét, ha szereti. Ha értik, mire gondolok...

    VálaszTörlés
  5. A helyzet az, hogy a teljes fotósorozaton, szemből is látható, sőt jól felismerhető a várandós Orbán Ráhel, aki a felvételek szerint valóban kitett az út szélére egy csomagot. A csomag tényleges tartalma nem látszik a képeken, tehát max. azon lehet vitatkozni, hogy sz@ros pelenkától, vagy használt papírzsepiktől szabadult-e meg. De ettől még tény marad, hogy szemetet hajigálni az út szélére hatalmas türhőség az országhatáron belül, és kívül, akkor is ha a miniszterelnök lánya teszi, és akkor is ha Kovács Jánosné teszkós árufeltöltő. Az összes többi felesleges hablaty...

    VálaszTörlés
  6. Egyre jobban szeretjük a családot,mert elvtelenül támadják öket a varangyok. A semmiből kivánnak valamit kreálni. Indulatom ellenük, szeretetem a felelös miniszterelnőkünk és családja mellett szól

    VálaszTörlés
  7. Addig jó, amíg ezek szaros pelenkán rágódnak! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése