Angela Merkel elképesztő kampányba kezdett Angela Merkelért. Lehetne,
ugyanakkor nem érdemes másként értelmezni azt a külpolitikai
aktivitást, amely a német kancellár asszonyt jellemzi az utóbbi időben.
Nyilvánvaló, hogy mindez összefügg az esedékes bajorországi
választással, és előszele a 2019-es európai parlamenti választásnak is.
De!
Figyelemre méltó, és nem mellesleg a cikkindító állítását alátámasztó tény is egyben, hogy miközben a német kormányfő spanyol és olasz miniszterelnökökkel folytatott kétoldalú tárgyalásain korábban populistának bélyegzett mondatok is elhangoznak, vagyis hogy az illegális bevándorlást meg kell állítani, az eredeti merkeli frázisok is megmaradtak. Például az invázió során Európába érkezők elosztása a tagállamok között. Angela Merkel saját politikai túlélésének feltételén, Németország tehermentesítésén és a bevándorláspárti gondolat és erők életben tartásán egyszerre ügyködik.
Előbbi nemcsak a német szövetségi kancellár, de Németország létkérdése is, tekintve, hogy egyre katasztrofálisabb a helyzet az ország mind több tartományában. Egymásnak feszülnek az indulatok, és már nem kizárólag idegenek követnek el atrocitásokat, hagyják figyelmen kívül a törvényeket, hanem megjelentek az önvédelmi reakciók a német polgárok részéről.
Hogy józan mérleget vonhassunk, és elfogulatlanul értékeljük Angela Merkel immár sokadik, szókimondóbb politikai kommentárokban szánalmas hintapolitikának és kétszínű magatartásnak titulált fordulatát, ahhoz érdemes a történetet Angelától Merkelig áttekintenünk.
A világ egyik legbefolyásosabb női politikusaként számontartott német kancellárról ugyanis mára kijelenthetjük, hogy nem ő tette naggyá Németországot, hanem Németország nagysága emelte fel az egykori Angela Dorothea Kasnert jelentősnek tűnő politikussá. A német gazdasági csoda és társadalmi jólét letéteményesei ugyanis a CDU jelenlegi elnök asszonyának politikai elődei voltak. Úgymint Konrad Adenauer, Willy Brandt, Helmut Schmidt, Helmut Kohl, Gerhard Schröder, hogy csak néhány kivételes politikust említsünk a sorból.
És ha már az elődök és utódok viszonyánál tartunk. Merkel felfedezőjének Helmut Kohlt tartják, azt a Kohlt, aki talán nem megalapozatlanul halála előtt papírra vetett útmutató gondolataiban a merkeli migrációs politika helyett Orbán Viktor vízióját támogatta.
De a kancellár asszonynál korábbi mentora már nem tudott érvényt szerezni a józan észnek. Mára Kohl, Schröder, Adenauer országa – a „példakép társadalom” – egy biztonságilag kockázatos állammá vált, ahol a német fegyveres erők és rendvédelmi szervek is egyre kevésbé jelentenek garanciát a korábban megszokott békére.
Merkelnek az Európai Unió politikájára gyakorolt hatása meghatározó, ahogy Merkelnek az unió jelenlegi állapotának előidézésében fennálló felelőssége sem megkérdőjelezhető. Napjaink folyamatai a 2010-es (és nem a 2015-ös) évek kezdetére vezethetők vissza, amikor német beszervezők indultak távoli vidékekre, így például a háború sújtotta Szíriába vagy Irakba, a német demográfiai és munkaerőhiányból fakadó problémák megoldása reményében. Győzködték az arab férfiakat, hogy jövőjük Németországban garantált, befogadóközeg és biztos megélhetés várja őket.
A berlini agitátorok abból a megtévesztő tapasztalatból indultak ki, hogy a török bevándorlók és vendégmunkások németországi jelenléte korábban pozitív tapasztalatokat mutatott. Ami tagadhatatlan tény, hisz az első generációs bevándorlók olyan munkát végeztek, amit a németeknek már derogált ellátni, illetve olyat, amire már nem jutott elég munkáskéz.
Az arabok azonban nem törökök. Az új jövevények – ha munkára nem is – arra rendkívül alkalmasak, hogy az identitásvesztett, multikulturalizálódó Németországban a muszlim hitet mindenek fölöttinek kikiáltva azt igyekezzenek államvallássá tenni. Láthatóan ez az ideérkező arab bevándorlók célja, amihez már a korábban beilleszkedett és konszolidált életet élő törökök is csatlakoztak, lévén ők is muszlimok.
Figyelemre méltó, hogy a törökök a 2015-ben indult illegális migrációs hullámmal érkező tömegek vallási és kulturális térhódítási kísérleteiig vallásukat szűk, török közösségekben gyakorolták, tiszteletben tartva a befogadó Németország hagyományait. De a muszlim radikalizálódás a török fiatalok körében is táptalajra talált, és bár komoly politikai ellentét van a törökök és az arabok között – amelynek mély történelmi háttere van –, úgy tűnik, a keresztények és zsidók elleni fellépésben közös platformot alkotnak.
Angela Merkel önvédelmi roadshow-jának fő üzenete Spanyolországtól a Balkánig azon valótlan állítás, hogy Németország elszenvedője és nem kezdeményezője volt a 2015-ben felerősödött bevándorlási, inváziós hullámnak. Pénzt ajánl a költségvetési nehézségekkel küzdő felkeresett országoknak cserébe azért, hogy azok tartóztassák fel a beözönlők seregét.
A folyamat azonban rövid távon irreverzibilis, mindaddig, amíg alapvető tényeket nem kívánnak kimondani Európa felkent vezetői, élükön Angela Merkellel. Ki kell jelenteni, hogy nem a menekültkérdés van napirenden, hanem kontinensünk megszállása. Nyilvánvalóvá kell tenni: senkinek nincs joga törvényen felettinek tekinteni magát még akkor sem, ha messziről jött, vagy valaki idehívta. Egyértelműsíteni kell, aki nem tiszteli az adott befogadóország törvényeit, elvárásait és szokásait, nem telepedhet le, és minden jogi huzavona nélkül el kell távolítani Európából.
Ehhez még az sem kell, hogy bűncselekmények sorozatát kövesse el, hisz bármilyen törvény be nem tartása önmagában is bűncselekmény. Aki pedig mindezt figyelmen kívül hagyja, sőt radikalizálódik, és radikalizálódása tettleges cselekményben is megjelenik, nemcsak az adott személyt, hanem annak Európában integrálódott családját is ki kell utasítani. A legfontosabb lépés tehát az egyértelmű üzenet az eltévelyedett kisebbségnek a többség védelme – nem csak önvédelme – okán.
Ami Angela Merkel szerepét illeti, teljesen egyértelmű, hogy mivel Németországot egy társadalmi válságokkal és feszültségekkel teli országgá kormányozta, ennek konzekvenciáját le kell vonnia, és következményeit is viselnie kell. Angela Merkel lemondása a kancellári posztról jelentené országa és Európa igazi önvédelmét.
Földi László - www.magyaridok.hu
Figyelemre méltó, és nem mellesleg a cikkindító állítását alátámasztó tény is egyben, hogy miközben a német kormányfő spanyol és olasz miniszterelnökökkel folytatott kétoldalú tárgyalásain korábban populistának bélyegzett mondatok is elhangoznak, vagyis hogy az illegális bevándorlást meg kell állítani, az eredeti merkeli frázisok is megmaradtak. Például az invázió során Európába érkezők elosztása a tagállamok között. Angela Merkel saját politikai túlélésének feltételén, Németország tehermentesítésén és a bevándorláspárti gondolat és erők életben tartásán egyszerre ügyködik.
Előbbi nemcsak a német szövetségi kancellár, de Németország létkérdése is, tekintve, hogy egyre katasztrofálisabb a helyzet az ország mind több tartományában. Egymásnak feszülnek az indulatok, és már nem kizárólag idegenek követnek el atrocitásokat, hagyják figyelmen kívül a törvényeket, hanem megjelentek az önvédelmi reakciók a német polgárok részéről.
Hogy józan mérleget vonhassunk, és elfogulatlanul értékeljük Angela Merkel immár sokadik, szókimondóbb politikai kommentárokban szánalmas hintapolitikának és kétszínű magatartásnak titulált fordulatát, ahhoz érdemes a történetet Angelától Merkelig áttekintenünk.
A világ egyik legbefolyásosabb női politikusaként számontartott német kancellárról ugyanis mára kijelenthetjük, hogy nem ő tette naggyá Németországot, hanem Németország nagysága emelte fel az egykori Angela Dorothea Kasnert jelentősnek tűnő politikussá. A német gazdasági csoda és társadalmi jólét letéteményesei ugyanis a CDU jelenlegi elnök asszonyának politikai elődei voltak. Úgymint Konrad Adenauer, Willy Brandt, Helmut Schmidt, Helmut Kohl, Gerhard Schröder, hogy csak néhány kivételes politikust említsünk a sorból.
És ha már az elődök és utódok viszonyánál tartunk. Merkel felfedezőjének Helmut Kohlt tartják, azt a Kohlt, aki talán nem megalapozatlanul halála előtt papírra vetett útmutató gondolataiban a merkeli migrációs politika helyett Orbán Viktor vízióját támogatta.
De a kancellár asszonynál korábbi mentora már nem tudott érvényt szerezni a józan észnek. Mára Kohl, Schröder, Adenauer országa – a „példakép társadalom” – egy biztonságilag kockázatos állammá vált, ahol a német fegyveres erők és rendvédelmi szervek is egyre kevésbé jelentenek garanciát a korábban megszokott békére.
Merkelnek az Európai Unió politikájára gyakorolt hatása meghatározó, ahogy Merkelnek az unió jelenlegi állapotának előidézésében fennálló felelőssége sem megkérdőjelezhető. Napjaink folyamatai a 2010-es (és nem a 2015-ös) évek kezdetére vezethetők vissza, amikor német beszervezők indultak távoli vidékekre, így például a háború sújtotta Szíriába vagy Irakba, a német demográfiai és munkaerőhiányból fakadó problémák megoldása reményében. Győzködték az arab férfiakat, hogy jövőjük Németországban garantált, befogadóközeg és biztos megélhetés várja őket.
A berlini agitátorok abból a megtévesztő tapasztalatból indultak ki, hogy a török bevándorlók és vendégmunkások németországi jelenléte korábban pozitív tapasztalatokat mutatott. Ami tagadhatatlan tény, hisz az első generációs bevándorlók olyan munkát végeztek, amit a németeknek már derogált ellátni, illetve olyat, amire már nem jutott elég munkáskéz.
Az arabok azonban nem törökök. Az új jövevények – ha munkára nem is – arra rendkívül alkalmasak, hogy az identitásvesztett, multikulturalizálódó Németországban a muszlim hitet mindenek fölöttinek kikiáltva azt igyekezzenek államvallássá tenni. Láthatóan ez az ideérkező arab bevándorlók célja, amihez már a korábban beilleszkedett és konszolidált életet élő törökök is csatlakoztak, lévén ők is muszlimok.
Figyelemre méltó, hogy a törökök a 2015-ben indult illegális migrációs hullámmal érkező tömegek vallási és kulturális térhódítási kísérleteiig vallásukat szűk, török közösségekben gyakorolták, tiszteletben tartva a befogadó Németország hagyományait. De a muszlim radikalizálódás a török fiatalok körében is táptalajra talált, és bár komoly politikai ellentét van a törökök és az arabok között – amelynek mély történelmi háttere van –, úgy tűnik, a keresztények és zsidók elleni fellépésben közös platformot alkotnak.
Angela Merkel önvédelmi roadshow-jának fő üzenete Spanyolországtól a Balkánig azon valótlan állítás, hogy Németország elszenvedője és nem kezdeményezője volt a 2015-ben felerősödött bevándorlási, inváziós hullámnak. Pénzt ajánl a költségvetési nehézségekkel küzdő felkeresett országoknak cserébe azért, hogy azok tartóztassák fel a beözönlők seregét.
A folyamat azonban rövid távon irreverzibilis, mindaddig, amíg alapvető tényeket nem kívánnak kimondani Európa felkent vezetői, élükön Angela Merkellel. Ki kell jelenteni, hogy nem a menekültkérdés van napirenden, hanem kontinensünk megszállása. Nyilvánvalóvá kell tenni: senkinek nincs joga törvényen felettinek tekinteni magát még akkor sem, ha messziről jött, vagy valaki idehívta. Egyértelműsíteni kell, aki nem tiszteli az adott befogadóország törvényeit, elvárásait és szokásait, nem telepedhet le, és minden jogi huzavona nélkül el kell távolítani Európából.
Ehhez még az sem kell, hogy bűncselekmények sorozatát kövesse el, hisz bármilyen törvény be nem tartása önmagában is bűncselekmény. Aki pedig mindezt figyelmen kívül hagyja, sőt radikalizálódik, és radikalizálódása tettleges cselekményben is megjelenik, nemcsak az adott személyt, hanem annak Európában integrálódott családját is ki kell utasítani. A legfontosabb lépés tehát az egyértelmű üzenet az eltévelyedett kisebbségnek a többség védelme – nem csak önvédelme – okán.
Ami Angela Merkel szerepét illeti, teljesen egyértelmű, hogy mivel Németországot egy társadalmi válságokkal és feszültségekkel teli országgá kormányozta, ennek konzekvenciáját le kell vonnia, és következményeit is viselnie kell. Angela Merkel lemondása a kancellári posztról jelentené országa és Európa igazi önvédelmét.
Földi László - www.magyaridok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése