1877. augusztus 23-án született Szabó
Ervin, aki egyszerre volt társadalomtudós, a később róla elnevezett
Fővárosi Könyvtár egyik megszervezője, később igazgatója és – nem
mellesleg – elszánt anarchista merénylő, aki meg akarta gyilkolni gróf
Tisza Istvánt, az akkori miniszterelnököt.
Szabó Ervin – eredeti nevén: Schlesinger
Sámuel Ármin – egy nem túl tehetős polgári család gyermekeként, az Árva
vármegyei Szlanicán látta meg a napvilágot. A fiatalember tanulmányaira
azonban került pénz, először a budapesti, majd a bécsi egyetemen
okulhatott. 1899-ben doktorált, majd néhány év munka után a Fővárosi
Könyvtárhoz került, aminek 1911-ben az igazgatója lett. Francia példa
nyomán, 1912-ben bevezette a ma is használatos, egyetemes tizedes
osztályozású rendszer magyar változatát a könyvtárban.
Emléktábla őrzi nevét a róla elnevezett
téren, ahol az ugyancsak róla elnevezett nagykönyvtár található. A
könyvtári munkássága előtt le a kalapot.
Azt már kevesebben tudják róla, hogy
lelkes szélsőbaloldali gondolkodó volt. Akad, aki, mint a
Tanácsköztársaság szellemi atyját „tiszteli”. Mint anarcho-szindikalista
forradalmár – az anarchizmusnak ez olyan irányzata, amelynek
központjában a munkásmozgalom áll – sok más baloldali radikálissal
egyetemben legnagyobb ellenségének, az emberiség veszedelmének, a
korabeli rendszer ikonikus alakját, gróf Tisza Istvánt tartotta.
Akkoriban sokan meg voltak győződve róla,
hogy minden bajnak, rossznak Tisza az okozója, még arról is ő tehet,
hogy kirobbant a világtörténelem addigi legnagyobb háborúja, a Nagy
Háború, amit mi I. világháborúként emlegetünk.
Mit tehet egy érző szívű anarchista egy
ilyen helyzetben? Természetesen nem tűrheti, hogy egy ekkora „gazember”
vezesse az országot, a rossznál is rosszabb helyzetekbe. Meg kell
fékezni a miniszterelnök „garázdálkodását”. A „jó” példa pedig adott
volt: egy Friedrich Adler nevű anarchista 1916 októberében meggyilkolta
Stürgkh gróf osztrák miniszterelnököt. Adler ugyanis kicsit másképp
vélekedett a világ állásáról: ő Strügkhöt tartotta az emberiség
legnagyobb mételyének. De anarchista körökben előfordul az ilyesmi, a
lényeg úgyis az: végezzünk a hatalommal, és kezdjük ezt lehetőleg a
legfőbb képviselőjén.
A sikeres merénylet hírén fellelkesülve
hasonló támadás szervezésébe kezdett a Svájcból akkoriban hazatért
anarchista hölgy, Duczynska Ilona, és a fővárosi könyvtárhálózat
igazgatója, Szabó Ervin. A végrehajtást Duczynska Ilona vállalta magára,
amit Szabó határozottan ellenzett. Szabó maga szerette volna
„elintézni” Tisza Istvánt. A következményektől sem tartott különösebben.
Akkor már súlyos cukorbetegségben szenvedett, úgy vélte neki már nem
sok lehet hátra, nem kockáztat sokat. Aztán pont a betegsége miatt
visszakozott, egyik szemére már vak volt ekkoriban és egyéb gondok is
akadtak fizikai állapotával. Nem látszott igazán alkalmasnak egy ilyen
„kényes feladat” végrehajtására.
A magukat „forradalmi szocialistáknak”
nevező csoport lelkesen tervezgetett, és készült a merényletre. Hogy
legyen alkalmatos fegyver Duczynska Ilona egyik barátjuktól, Madzsar
Józseftől egyszerűen elcsórta Browning típusú revolverét. Svájcba
hasonló típusú fegyverrel már gyakorlatot szerzett a céllövésben. Már a
dátumot is kitűzték: legyen május 23-án, ötödik évfordulóján annak, hogy
a „vérvörös csütörtökön” - 1912. május 23-án – szerintük: „Tisza belelövetett a választójogot követelő tüntetőkbe Budapesten”.
Minden készen állt tehát egy jó kis
politikai gyilkossághoz, csak épp az áldozat hibádzott. Ugyanis pont
1917. május 23-án - az uralkodó felszólítására – gróf Tisza István
benyújtotta lemondását.
Duczynska Ilona később így beszélt a szörnyű pillanatról:
„Ott maradtam ülve: szinte
eszméletlenül. Velem a maradék, a majdnem élet. Tett, ami el nem
követtetett. Bűn, amiért nincs vezeklés. Áldozat, ami el nem
fogadtatott. Lassan elkezdtem menni a Ménesi út felé. Még senki sem volt
otthon. Visszaloptam Madzsar József Browningját… Aztán együtt ültünk
Madzsarék nappalijában négyen, Alice, Józsi, Ervin és én. Amikor egyedül
maradtam Szabó Ervinnel, megkérdeztem: „Mikor hallottad, mit
gondoltál?” Egy szót mondott: „Sajnáltalak.” Ott ültünk gyászba
borultan, mert vége volt ennek a szikrának, egy lehetséges történés
szikrájának.”
A merénylet elmaradt, de Szabó Ervin nem
érte meg Tisza István halálát. 1918. szeptember 30-án elhunyt az
akkoriban dühöngő spanyolnátha-járványban. Alig egy hónappal később
pedig, a gróf Tisza István ellen elkövetett negyedik merénylet már
„sikeres” volt. 1918. október 31-én végeztek vele támadói…
Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Tortenelemportal.hu;
www.hungaryfirst.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése