Egymillió ember alól rúgná ki a széket az LMP-s politikus ötlete

A párt egyik jelöltje a kata eltörléséről beszélt, ami a szakmai vélemény szerint katasztrofális hiba lenne.

„A katát azt meg” – így reagált az LMP egyik politikusa arra a felvetésre, hogy pártja megszüntetné-e a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata). Szakmai vélemény szerint az elképzelés érthetetlen, s nagyjából egymillió ember alól rúgná ki a széket. Óriási zavarokat okozna a magyar vállalkozói szférában, ha egy kormányváltás után a bevált és működő gyakorlatot hirtelen felforgatnák.
A minap tökéletesen bebizonyosodott, hogy az LMP-nél egyáltalán nem értenek a költségvetéshez, a párt pedig az adóemelés pártja – fogalmazott lapunknak a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Ruszin Zsolt az egyik közösségi oldalon kezdett diskurzust Jakabfy ­Tamás ­LMP-s politikussal a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, vagyis a katáról.
– Jakabfy világossá tette, hogy a katát mindenképpen eltörlik, ha hatalomra kerülnek – elevenítette fel az üzenetváltás lényegét Ruszin Zsolt. – Az elképzelés egyszerűen érthetetlen – folytatta az adóügyi szakember –, a kata ugyanis a lehető legkedvezőbb megoldás a legkisebb vállalkozások számára, főként amiatt, mert alanyainak alacsony összeget kell leróniuk. A szabályrendszer az államnak is megfelelő, hiszen a kisebb tételeket könnyen átutalják az adófizetők, miközben a kata számos rendelkezés betartását követeli meg az így adózóktól.
– A kata megszüntetésével az LMP kiszúrna a negyedmillió katással, az érintettek családtagjaival és persze az ügyfeleikkel, a megrendelőikkel is. Az LMP nagyjából egymillió ember alól rúgná ki a széket – fogalmazott Ruszin Zsolt, aki mindebből azt a következtetést szűrte le, hogy a párt egyszerűen nem való a kormányrúd mellé.
– Ellenzékből talán nem lehet ilyen ötleteket megvalósítani – tette hozzá a szakember, majd kifejtette, miért volna alapvetően elhibázott elgondolás a kata eltörlése vagy bármilyen jövedelemadó felemelése. – Több száz éven keresztül idegen hatalmaknak fizetett adót a magyar ember, így tulajdonképpen történelmi okokra vezethető vissza, hogy nagy összeget senki nem hajlandó a keresetéből az államnál hagyni.
A magas jövedelemadó egyszerűen irritálja a magyar adófizetőt – kezdte érvelését Ruszin Zsolt. Majd így folytatta: a mostani kormány tehát helyes utat választott, amikor a jövedelmek adóterhét érezhetően csökkentette, a különböző árucikkek és szolgáltatások után fizetendő forgalmi adókat viszont felemelte.
A szakember hozzátette azt is: persze ez az elgondolás csak akkor működik, ha a forgalmi adókat be is szedi a hatóság. Az online pénztárgépek rendszerbe állítása, az ekáer elnevezéssel illetett elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző szisztéma és a hamarosan életbe lépő online számlázás ezt garantálni is tudja.
Jakabfy a térképnél kiismeri magát, az adózásban nem annyira
Fotós: Facebook
– ­Óriási zavarokat okozna a magyar vállalkozói szférában, ha egy kormányváltás után a bevált és működő adómódszereket hirtelen felforgatnák, eltörölnék – összegezte szavait az adózási szakember.
A történet teljességéhez hozzátartozik, hogy időközben megszólalt az ügyben az LMP. A téma kapcsán a 24.hu internetes oldal közölt cikket, amelyben idézték a párt reakcióját. Eszerint az adócsökkentés mellett állnak: igaz­ságos és egyszerűbb adórendszert vezetnének be a mostani helyett, a katát éppen ezért nem szüntetnék meg. Ilyen lépés egyébként az LMP programjában nem szerepel.
Jakubász Tamás - www.magyaridok.hu

Megjegyzések