Budapest, 2013. február 18., hétfő (MTI) - Sebő Ferenc énekes, zenész, népzenekutató kapta idén a Lajtha László Alapítvány kuratóriumának díját, míg Györki Éva, az MR3-Bartók Rádió gyártásvezetője Lajtha-díjat vehetett át - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
A Lajtha László Alapítvány és a Magyar Rádió 1995-ben hozta létre a Lajtha-díjat a zeneszerző, zenetudós és népzenekutató emlékére azzal a céllal, hogy a kiváló zeneszerző és népzenekutató szellemi örökségét ápolja, zeneműveinek előadását támogassa, valamint elősegítse, hogy a Lajtha-életmű elfoglalhassa méltó helyét a magyar kultúra egészében.
A Lajtha László Alapítvány díját minden évben egy olyan muzsikus, zenetörténész, pedagógus, kiadó kapja, aki sokat tett Lajtha László életművének megismertetéséért, a rádió díját pedig egy olyan rádiós szakember (szerkesztő, zenei rendező), aki elkötelezett a kortárs zene népszerűsítésében.
A díjakat még csütörtök este adták a Lajtha László halálának 50. évfordulója tiszteletére rendezett hangversenyen. Az elismeréseket Solymosi Tari Emőke zenetörténész és Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója adták át.
Tavaly Bárány Gusztáv, az MR3-Bartók Rádió zenei rendezője kapta a Lajtha-díjat. A Lajtha László Alapítvány kuratóriumának elismerését Selmeczi György zeneszerzőnek ítélték oda 2012-ben. A korábbi díjazottak között van Ferencsik János (karmester), Gál Tamás (karmester), Hollós Máté (zeneszerző, a Hungaroton Classics ügyvezetője), Solymosi Tari Emőke (zenetörténész), Berlász Melinda (zenetörténész), Kovács Sándor (zenetörténész), Ujfalussy József (zenetörténész), Matuz István (fuvolaművész), Vass M. Katalin (zenei szerkesztő) és Medveczky Ádám (karmester).

Megjegyzések
Megjegyzés küldése