Egy pohár sör

Rögtön nekimentek a létező legváltozatosabb módokon Orbán Viktornak, még az általa választott űrmértékkel is bajuk volt.

Midőn elértük a három és fél millió beoltottat a hazában, Orbán Viktor azt találta mondani, hogy eljött az ideje egy pohár sörnek.

Azonnal tudni lehetett, hogy ebből is baj lesz. Mert a fóbiá­sok kezelése hosszú és bonyolult folyamat, nem megy egyik járványhullámról a másikra csak úgy. Azt most hagyjuk is nagyvonalúan, hogy ennek a számnak az elérése micsoda logisztikai, diplomáciai és nem is akarom tudni még, milyen erőfeszítések következménye. És kivételesen ne is az egészségügyben dolgozókról szóljunk, akik nap mint nap majd belegebednek ebbe az egész horrorba. A katonákat is hagyjuk, pedig őket sem hagyták békén, hogy minek vannak a kórházakban, a legérzékenyebbek már juntát vizionáltak, meg persze azt, hogy a kormány szabadidejében diktatúrát épít. Ki emlékszik már minderre, holott hetekig ment az agymosás. Kit érdekel már, hogy ki ölt meg kit.

 

Na jó, a katonákról azért még egy kicsit. Elmondom tagoltan, hogy Lendvai Ildikó is értse.

A katonák azért vannak ott, hogy segítsenek. Elsősorban az adminisztrációban, az eligazításban, hogy felszabadítsák ezalól az egészségügyi személyzetet. Magyarul: az orvos ne Pista bácsi taj-számával bajmolódjon, hanem oltson, ahogy a csövön kifér.

Aztán azért is állomásoznak ottan ezek az egyébként végtelenül udvarias és talpraesett fiúk és lányok, hogy ha ne adj’ isten még jobban elszabadulna a pokol, akkor a fizikai erejükkel is segítsenek. És esetleg akkor is, ha valakinek elgurulna a gyógyszere. Feltételezem legalábbis, hogy ez közös érdek. Hogy a delikvens ne egy ötvenkilós, amúgy is a végsőkig kimerült nővérkével ossza meg a problémáit, hanem mondjuk egy százkilencven centis, jósvádájú hadfival.

Na, de vissza a miniszterelnökhöz és az ő pohár söréhez!

Rögtön nekimentek persze a létező legváltozatosabb módokon, de arra álmomban sem mertem gondolni, hogy még az általa választott űrmértékkel is gáz lesz. Pedig igen.

Azt olvastam ugyanis a Facebookon, hogy ez is jellemző. A pohár. Hogy nem korsó. És milyen férfi az ilyen. Az idiotizmus e gyönyörűséges és pregnáns megnyilvánulása nyilván nem jut el Orbán Viktorig, egyébként meg volt ideje megszokni, hogy ha van rajta sapka, ha nincs, őt ütik, én meg mindkettőnk szerencséjére nem vagyok a testőre, de ezen azért elméláztam egy ideig. Hogy a fóbiás viselkedés milyen magasságokig, illetve mélységekig képes elmenni. És mélyen elgondolkodtam azon, egészen a vizualizálás fenséges pillanatáig, hogy tulajdonképpen én magam hogyan és miként szeretem a legjobban a sört.

Nos, nyáron, nagy melegben kerthelyiségben (nem teraszon, az egy másik kultúra, szódával elmegy, de nem pontosan az enyém, kivétel persze a saját terasz), jéghidegen, a kicsapódó párába rajzolgatva, árnyas fák alatt, frissen csapolva. Egyszerű, nem túlgondolt szőkét. És most jön a borzalmas coming out. Pikolónként. Megmondom, miért. Mert lassan iszom. Ezért aztán a korsóban rám melegszik, eltűnik a habja és még egyéb baja is eshet. „Viszont akkor most buzi-e va­gyok-e, vagy nem-e?” Így állunk hát Orbán Viktor söröspoharával.

Illetve még ígyebbül.

Kálmán Olga szerint „undorító, gyomorforgató, cinikus”, hogy a magyar miniszterelnök „vihorászva” bejelentette, alig várja, hogy a teraszán bedobjon egy pofa sört.

A halottszámláló gépezet eddig sem ment a szomszédba némi undorító, cinikus és gyomorforgató beszólásért, de most új szakaszhoz érkeztünk. Végképp le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy nincs lejjebb. Mindig van.

A hagyományok persze komolyak, gondoljunk csak Kövér László és a kötél esetére, amivel kapcsolatban mindenki tudja, hogy miről volt szó. Ők is.

Most a pohár sört keverik a járvány áldozataival. Egy pillanatig se feltételezzük, hogy Kálmán Olga hülye. Nem az, sőt, de így még rosszabb. Kálmán Olga ugyanezzel a lendülettel Dobrev Klárát ajánlotta a választópolgárok szíves figyelmébe, mivel olyan Magyarországot szeretne, ahol „nincsenek első- és másodrendű állampolgárok, nincs eleve elrendelten sorsára hagyott szegény gyermek, nincs sorsára hagyott munkás, diplomás, nyugdíjas, nincs utált és szeretett család, csak család van”. Mondja mindezt Gyurcsány pártjából kifelé, bele mindazok szemébe, aki végigélték Gyurcsány országlását, a megaláztatásokat, a megnyomorításokat, a rendőrterrort, a devizahiteleket, a 0–24-ben záporozó hazugságokat, az államcsődközeli állapotot.

Hogy nem szakad le a plafon.

Hegyi Zoltán - www.magyarnemzet.hu