Sajtószabadság á la Karácsony

Bohár Dani remek írása!
A balliberális sajtó évek óta azon dolgozik, hogy a – velük ellentétben – konzervatív, nemzeti értékrend szerint ténykedő jobboldali médiumokat egyszerű propagandaterméknek silányítsa. Pedig a tűpontos helyzet az, hogy mi legalább annyira vagyunk függetlenek és kiegyensúlyozottak, mint ők, a másik oldalon. 

Hargitai Miklós, a MÚOSZ, vagyis a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke mondta személy szerint nekem, hogy az újságírás baloldali műfaj. Hargitai szavai szerint tehát a klaviatúraütögetést ebben a pillanatban abba kellene hagynom. (Nem fogom!) Baloldali műfaj, mert csak a baloldali emberek érzékenyek annyira, hogy rezonáljanak a világ történéseire – véli a MÚOSZ-elnök. A gondolatát nem elég annyival elintézni, hogy menjen a francba, hiszen Hargitai végre először kimondta, amit a ballibsik gondolnak rólunk. Jó újságírónak biztosan nem, de sok esetben talán még embernek sem tartanak minket.
A baloldaliak tudnak újságot írni, ők értik a médiát, a filmet, a színházat és mindent, ami némi kreativitást igényel. Mi, jobboldaliak mucsai parasztok vagyunk. Csoda, hogy összetett mondatokat le tudunk írni. Elkeserítőnek tűnhet, de ezt gondolják.
Ezek alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a mostani eljárás a Lokállal szemben. Karácsony Gergely még át sem vette a városháza kulcsát Tarlós Istvántól, mikor egy interjúban arról beszélt, hogy sajnálatos módon ugyan betiltani nem tudja a Lokált, de mindent megtesz azért, hogy a BKV mondja fel az újsággal kötött, még mindig élő szerződését. Aki nem tudná, a Lokál egy ingyenes napilap, amelyet Budapesten terjesztenek, ilyen újságok mindig is voltak a fővárosban. Az sem lesz meglepetés, hogy a Lokál ellehetetlenítése után a helyét a Pesti Hírlap veszi át, amely Karácsony Gergely és a balliberális oldal egyik szócsöve lehet Budapesten. Karácsony már elmondta a véleményét a Lokálról, aminek nincs maradása. Az újság erre teljesen érhető módon egy Karácsony Gergelynek szánt címlappal jelentkezett, amelyen azt írták: Karácsony diktátorként be akarja tiltani a Lokált. Biztosan fájdalmas ez a libsiknek, de ebben egyetlen igaztalan állítás sincs. Karácsony Gergely maga beszélt arról, hogy ha tehetné betiltaná, de mivel csak ellehetetleníteni tudja, ez lesz a sorsa.
Akkor itt rá is kanyarodnék a kettős mérce problematikájára. Biztosan mindenki emlékszik a Népszabadság megszűnésére (amely egyébként szerintem késett 26 évet), akkor nemcsak a magyar balliberális sajtó volt tele hetekig, hónapokig azzal, hogy megszűnt Magyarországon a sajtószabadság, hanem a nyugati lapok is ezzel foglalkoztak. Az egy más kérdés, hogy a Népszabadságot saját közössége, vagyis a baloldal véreztette ki azzal, hogy nem adott rá pénzt. Az pedig egy megint más kérdés, hogy a rendszerváltás után mennyire volt jó brand az MSZMP egykori pártlapját független-objektív napilapnak beállítani, de kb. annyira, mint az MSZP-t progresszív baloldali pártnak nevezni.
Égtek a gyertyák, tüntetések voltak a Kossuth téren és siránkozott az egész baloldal. Na, most ugyanezek nevetgélnek, viccet űznek abból, hogy a magát liberálisnak mondó új főpolgármester megsemmisít egy lapot. Mi ez, ha nem a kettős mérce mintapéldája?! Pedig képzelje el az összes libsi és Karácsony Gergely is, hogy a Lokálban is emberek dolgoznak, akiknek van családjuk, gyerekeik. Azzal hencegni, hogy valaki embereket tesz utcára, egész egyszerűen gusztustalan és undorító. Asszisztálni ehhez és kiszolgálni mindezt, szintén az. Mi lesz a következő? Magyar Nemzetet égetnek a Kossuth téren? Ja, ez már megtörtént a Magyar Időkkel, ugye liberálnácik?
Az önkormányzati kampány és azt követő néhány hét megmutatta, hogy mire lehet számítani a balliberális média teljes támogatását maga mögött tudó Karácsony Gergelytől és csapatától. Gyűlölet, hazugság és könyörtelenség. Erre kell készülni, és lehet felvenni a kesztyűket.
Bohár Dániel - www.888.hu

Megjegyzések