Váratlan helyről jött jelentős támogatás Orbánnak

 Sírhat az ellenzék!
 Amerikai lap: Orbán mutatja az utat a Nyugat túléléséhez
A The American Conservative részletes cikkben foglalkozik a magyar kormányfővel. Mint írják, ahogy kipucolták az országból a kommunizmust, éppúgy küzdenek most a nyitott határok rémálma ellen.

A lap szerint is a demográfia a kulcskérdés Orbán politikájában. Mint írják, a legtöbb európai országban, így Magyarországon is stagnált a születések aránya. Orbán Viktor ezért nagyszabású tervet hozott létre annak érdekében, hogy ezt a tendenciát pozitív irányba változtassa.
Példaként említik a gyes és a gyed rendszerét, a családi adókedvezményt, a lakásvásárlási támogatást a három- vagy többgyermekes családoknak. Megemlítik emellett a Nemzeti Konzultációt is, amelyben a kormány arról kérdezte a magyarokat, hogy a családtámogatás, vagy a tömeges migráció hatékonyabb-e a demográfiai válság kezelésében.
Világos üzenetet akarunk küldeni Brüsszelnek: Európát csak úgy tudjuk helyreállítani, ha a családokat támogatjuk. Magyarország nem akar sem bevándorlást, sem népességkeveredést"
– idézi a lap Novák Katalin családügyi minisztert.
Ilyen szintű nyíltság nyugat-európai politikusoktól elképzelhetetlen lenne a lap szerint. A The American Conservative szerint a demográfiai kérdéshez a családvédelem mellett szorosan kapcsolódik a migráció kérdése.
A migráció voltaképpen a területünket foglalja el. És amit ők elfoglalnak, azt mi elveszítjük. [...] Állítólag mi ellenségesek, idegengyűlölők vagyunk – akik családtagként, szövetségesként, kitelepített emberekként érkeztek ide, új otthonra találtak. De akik a saját képükre akarják megváltoztatni országunkat, azoknak ellen fogunk állni"
– idézi Orbán Viktor egy régebbi, 2016-os beszédét az amerikai lap.
Kelet-Európa politikailag teljesen más utat követ, mint a Nyugat. Pontosan azért, mert a hidegháború alatt megtapasztalhatta, hogy a kommunista eszme hány ember életébe került. Ez azt eredményezte, hogy többé már nem tud bízni a társadalmi kísérletezésben utazó progresszív ideológiáknak. Nem akar ismétlést ebből a leckéből.
Hiszen, mint ahogy a lap is hangsúlyozza, rokon ideológiákról van szó. Mind a kommunizmus, mind a nyílt határokról álmodó multikulti projekt teljesen át akarja rajzolni a nyugati társadalmakat.
A kommunizmust túlélte Európa. Most az a feladat, hogy a Nyugat ismét ráeszméljen arra, hogy Kelet-Európának igaza van. A lap szerint ugyanis csak a kelet-európai út vezet a biztos túléléshez.
Forisek Ádám - www.888.hu




Megjegyzések

  1. Igy van. Elődeink életük árán is megvédték hazájukat.

    VálaszTörlés
  2. Szívünk Magyarországert dobog,és minden magyar emberért.

    VálaszTörlés
  3. Örömmel olvastam és Gratulálok e szép elismeréshez !

    VálaszTörlés
  4. Olyan jó érzés hogy mások is látják küzdelmünk lényegét. Nem beszélnek mellé, nem csúsztatnak, tényként közlik, ami miatt "megbélyegzettek" lettünk. Pedig, mielőtt bárki véleményt alkotna, talán jó lenne ha ismerné múltunkat, jelenünket és jövőnket is.

    VálaszTörlés
  5. Ideje volt felébredni és elismerni, hogy mi a fontos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak egy hazánk van és az megkell necsülnünk mert nincs másik ezen a világon. A múltban már így is túl sokat veszítettünk a szélsőséges és kommunista ideológiák miatt is. A magyar föld, a zászlónk, a kultúránk, a nyelvünk és a szívünk sem eladó világpolgár reformereknek!

      Törlés
  6. Nekünk csak egy hazánk van. Azt pedig meg kell becsülnünk mert túl sokat veszítettünk a múltban a szélsőséges és a kommunista ideológiák miatt. A magyar föld, a magyar zászló, a magyar nyelv és a magyar szív sem eladó világpolgár reformer forradalmároknak!

    VálaszTörlés
  7. A magyar egy olyan kicsi nép(már értem számbelileg),hogy mindent el kell követnie a túléléshez.Ehhez pedig a legütősebb fegyver a gyerek csinálás.Ez egy olyan egyszerű képlet,csak tudatosítani kell a fejekben.A kibillent értékrendet kell helyre állítani,mert a fogyasztói társadalomban a gyerekek a legutolsó helyen állnak.Ha ez sikerül,a kontinens győztes népe leszünk,és akkor csakugyan beválik a jóslat,hogy ott leszünk más nemzetek temetésén,holott nekünk ásták a sírt Trianon után.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek Egon, tetszett a gondolatmenete! Bár mindenki így gondolná!

      Törlés
  8. A cikk írójának minden mondata igaz! Isten adott nekünk egy előrelátó, a hazájáért kitartóan küzdeni tudó, felülmúlhatatlan munkabírással rendelkező, okos Miniszterelnököt. Isten óvja Orbán Viktort!

    VálaszTörlés
  9. Nekünk Magyarország z első Nem lehet osztozkodni rajta

    VálaszTörlés
  10. Ilyen támogatottság mellett, nem a bátorság kérdése ez a politika. Nem ezt csinálná na ahhoz kellene a bátorság! A becsület, a tisztesség, hazaszeretet mellett, a hit meggyőződésével egyszerűen nem lehet másképp cselekedni.

    Aki még nem érti, mi folyik, ebben az országban az nézze meg az Olaszországi beszédjét, aki ennek ellenére nem ért vele egyet, az a levegőt sem érdemli!

    VálaszTörlés
  11. Romaban Orbant nem hiaba felallva unnepeltek! Az olaszoknak lelkukben van a nemzet ( vagy inkabb a megye), de foleg a csalad, amit veszve latnak! A magyarokat mi tartja ossze. a nyelvunk, a tortenelmunk. A volt olasz allamferfi, Giulio Andreotti, teljesen jol latta: elveszett az a nemzet, amelyik megtagadja a sajat tortenelmet!

    VálaszTörlés
  12. Köszönjük, nagy szükség van az elismerésre! Óriási ellenszélben a Kormány helyes úton halad, erején felül teljesít! Középpontban: nemzet - haza, család, gyermek.....Magyarország érdeke. Isten áldása vezesse e rögös úton a diadal felé!

    VálaszTörlés
  13. Minden úgy igaz ahogy Mária írja és gondolja !

    VálaszTörlés
  14. Ha a világot és faji masságát egy hatalmas gyönyörü virágoskert
    -ként vagyunk képesek felfogni a maga oázisaival akkor a virágok erőszakos áttelepitése kitépvén a saját talajukból ,elburiánosodást okozna a lelkekben is .

    VálaszTörlés
  15. HAJRÁ MAGYAROK , HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  16. Vigyáznunk kell mindenünkre. A hazánkra, a nyelvünkre, a kultúránkra, a vallásunkra, a családunkra. okosan kell nevelni a gyerekeinket.

    VálaszTörlés
  17. Egyet értek.Legyünk magyarok,mert annak születtünk.Legyen Magyarország a magyaroké!Ha engedéllyel itt lakik velünk ő igazodjék,alkalmazkodj,fogadja el a mi kultúránkat!Ez keresztény ország,tisztelje hitünket,ne bántson érte!Területünkről ne akarjon elvenni,már úgyis megszenvedtük Trianont !

    VálaszTörlés
  18. "A MAGYAR név megint szép lesz ... mit rákentek a századok, lemosTuk a gyalázatot!

    VálaszTörlés
  19. Sajnos America elnöke aki egy báb mögötte Obama a buzi muzlim uralkodik , közben mélységesen utálja Amerikát a féreg,s a napokban kijelentette hogy Orbán fejét akarja, ugyanúgy mint ahogy ezt Soros is mondta korábban. Ez a patkány sátán nagyon veszélyes. Valakinek ezeknek a fejét kéne vennie hogy béke legyen. Milyen jogon avatkozik bele a magyar politikába ez a patkány? Hagyják békén a megmaradt kis hazánkat ezek a barbárok!!! Igaza van Orbán Viktornak és jó politikát folytat, csak a Soros féle barmok, Csótány, Dobrev a véres Apró ivadék, menjen vissza Bulgáriába azzal a disznó fejű vonásaival, Karácsony, Jakab, és a többi aljadék akik hazánk ellen dolgoznak, uszitanak kreált rágalmakkal, hazugságokkal azokat is mindent börtönbe kellene vágni, hogy normálisan tudjon a magyar élni a saját hazájában!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazhitű emberek kérjék istenünket hogy így legyen.

      Törlés

Megjegyzés küldése