“Megnyugtattam a gyerekeim, hogy nincs mitől félniük. Ártatlan vagyok!” – Exkluzív interjú Kósz Zoltánnal
“A kislányomnak nagyon nehéz
volt, legelőször eltört nála a mécses. A fiam ennél valamivel jobban
viselte a történteket, de egyvalamiről biztosítottam őket: egyszerűen
nincs mitől félniük. Ártatlan vagyok, itt nem történhet semmi rossz!” –
mondta Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó a PestiSrácok.hu-nak
adott exkluzív interjúban, az őt, és Petőváry Zsoltot ért rágalmakkal
kapcsolatban, miszerint szexuális aktust létesítettek egyesületük
egykori tagjával, egy a történtekkor még 11 éves gyermekkel. Kósz az
interjúban kifejtette, korábban is voltak már problémák a kislánnyal,
többek közt lopott a társaitól és már januárban is találkoztak a kislány
részéről érkező vádakkal. A vízilabdázó elmondta, bármilyen vizsgálat
előtt nyitottak, nincs takargatnivalójuk, az élet pedig megy tovább.
PS: Kezdjük a legelején.
Mikor ismertétek meg a kislányt, hogyan került az egyesületetekhez,
milyen kapcsolatot ápoltatok a családdal?
K.Z: A családot már legalább tíz éve
ismerjük, ha nem több, 2005-ben alapítottuk az egyesületet (KÓPÉ UVSE
– Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt által alapított úszó- és vízilabda
sportegyesület a Dunakanyarban) és már az első növendékeink között ott
volt a családnak a fia. Utána legalább 6-8 évig járt hozzánk
vízilabdázni, egészen addig, amíg el nem ment vidékre egyetemre. Néhány
évvel később jött hozzánk a kislány is, de ezalatt a pár év kihagyás
alatt sem szakadt meg a kapcsolat a család és köztünk. Ugyanis volt
nekik egy jól menő éttermük is a környéken, mi pedig ott vendégként
családdal, barátokkal sokszor megfordultunk, úgyhogy abszolút jó viszony
volt mind a szülőkkel mind a gyerekekkel.
Milyen volt a kislány, hogyan láttátok? Voltak vele problémák?
A kislány olyan volt, mint a többi:
cserfes, közvetlen, “járok edzésre-nem járok edzésre”, egyszóval
normális. Ilyen tekintetben nem lógott ki a többiek közül. Azt azért
felismertük egy idő után, hogy nem minden esetben mondott igazat
bizonyos szituációkban, nem feltétlenül nekünk, a csapattársainak sem,
de persze ezzel nem ő volt az egyetlen. Viszont sajnos körülbelül másfél
évvel ezelőtt volt egy komolyabb ügy is, amikor lopott a társaitól az
öltözőben és ez sajnos be is bizonyosodott.
Mit léptetek erre?
Természetesen megvártuk a rendőrségi
eljárás befejeztét. Amint bebizonyosodott, a kislány családja rendezte a
károkat a sértettekkel. Ezután mi is tisztáztuk vele, hogy nem hozhat
szégyent arra a közösségre, amelynek a tagja, de ez ennyiben maradt. A
sértett szülőkkel később igyekeztünk elfogadtatni, hogy a közösségnek
azért az is a feladata, hogy adjon esélyt és integrálja esetleg a
deviánsabb viselkedésű gyerekeket is, de ezt mindenki megértette és el
is fogadta, az élet pedig ment tovább, egészen most januárig.
Mi történt januárban?
A kislány édesanyja küldött nekünk két
MMS-t, az egyiket még januárban, a másikat februárban. Ezekben kézzel
írott feljegyzések voltak, amik állítólag a kislánnyal történtek meg.
Mindkettőben nemi aktusok voltak leírva megdöbbentő részletességgel,
amelynek a résztvevői mi voltunk. Az egész abszurditására még rátett egy
lapáttal az is, hogy más volt a tartalma a két üzenetnek. Az első levél
csak a Zsoltot nevezte meg, a másodikban már mindkettőnket.
Ha ennyire komoly vádak értek
titeket ezekben az üzenetekben, miért nem fordultatok azonnal a
rendőrséghez? Mit léptetek ezután?
Felvettük a kapcsolatot az édesanyával
annak a gondolatmenetnek a mezsgyéjén, hogy szerettük volna békésen
rendezni a dolgokat. Mi úgy nőttünk fel, hogy mindig egy óvó-védő közeg
vett körül bennünket, aminek az egyik oszlopos tagja a csapat edzője
volt. Bármilyen apró cseprő problémánk volt – természetesen nem ennyire
súlyosak –, de mindig számíthattunk az edzőink jóindulatára. Mi így
szocializálódtunk, mi így nőttünk fel, ezt tanultuk és ezt visszük
tovább. Megkerestük az édesanyát, akinek azonnal felajánlottuk a
segítségünket, ajánlottunk szakemberi segítséget is, felvetettük az
azonnali vizsgálatokat is, az ügyvédünk is ezt tanácsolta. Ettől ők
akkor elzárkóztak. Később az volt az érzésünk, hogy jobb belátásra
tértek, meggondolták magukat, ezért nem fordultunk a rendőrséghez. A
jelek arra mutattak, hogy ez a történet annyiban marad.
A kislány mindezek után ottmaradt a csapatnál, vagy elment?
A kislány ezt megelőzően már nem járt az egyesületbe, nem köszöntek el, egyszer csak nem járt már az edzésekre.
A teljes interjút a PestiSrácok oldalán olvashatják el!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése