Bombaként robbant a hír még a hét közepén, hogy
az MSZP győri erős embere bejelentette: otthagyja a pártot. Németh
Árpádnál az tette be végleg a kaput, hogy a szocialisták EP-képviselői
megszavazták a Soros-féle Sargentini-jelentést Strasbourgban. A volt
MSZP-s politikus az Echo TV Informátor című műsorának beszélt
csalódottságáról.
Németh Árpád 1992-ben, azaz kicsit több mint 25 éve csatlakozott a Magyar Szocialista Párthoz. Igazi baloldali embernek tartja magát, aki arra tette fel az életét, hogy a kisemberekért politizáljon, az ő jobb életükért akar tenni. Egészen a 2000-es évek elejéig szépen építgette társaival az MSZP győri szervezetét, ahol volt alelnök és frakcióvezető is. Először akkor csalódott igazán a pártban, amikor 2014-ben a szocialisták összefogtak Gyurcsány Ferenccel.
– mondta az Informátornak Németh Árpád.
A politikus ekkor kiszállt az elnökségből és eldöntötte a jövőben képviselőséget sem vállal. Németh Árpádnak az sem tetszik az MSZP-ben, hogy egykori párttársait csak az Orbán Viktor elleni gyűlölet tartja össze. Ő mindig is azt szorgalmazta, hogy konstruktív ellenzékként működjenek, azonban süket fülekre talált:
Ezt
jól mutatja a strasbourgi európai parlamenti szavazás is, ahol Szanyi
Tibor és Ujhelyi István Magyarország ellen voksolt. Németh Árpád szerint
ez vállalhatatlan, ott is hagyta az MSZP-t.
Németh Árpád 1992-ben, azaz kicsit több mint 25 éve csatlakozott a Magyar Szocialista Párthoz. Igazi baloldali embernek tartja magát, aki arra tette fel az életét, hogy a kisemberekért politizáljon, az ő jobb életükért akar tenni. Egészen a 2000-es évek elejéig szépen építgette társaival az MSZP győri szervezetét, ahol volt alelnök és frakcióvezető is. Először akkor csalódott igazán a pártban, amikor 2014-ben a szocialisták összefogtak Gyurcsány Ferenccel.
Gyurcsány Ferenc számomra 2006 óta vállalhatatlan, amikor 2014-ben kiderült, hogy az MSZP összefog a Demokratikus Koalícióval és másokkal is, akkor én azt gondoltam, hogy ehhez nem tudok asszisztálni”
A politikus ekkor kiszállt az elnökségből és eldöntötte a jövőben képviselőséget sem vállal. Németh Árpádnak az sem tetszik az MSZP-ben, hogy egykori párttársait csak az Orbán Viktor elleni gyűlölet tartja össze. Ő mindig is azt szorgalmazta, hogy konstruktív ellenzékként működjenek, azonban süket fülekre talált:
Az a probléma, hogy nem látják a valóságot, tehát azt hiszik, hogy Orbán Viktornak csak a levegőbe jár a szája. A miniszterelnök valós problémákról beszél és ahelyett, hogy kicsit konstruktívabbak próbálnánk lenni, bármit mond, csak szembemegyünk vele.”
Az
egykori szocialista politikussal készült beszélgetést ma este 20 óra 35
perckor az Echo TV Informátor című műsorában láthatjátok.
Bohár Dániel - www.888.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése