Harmincnégy nap múlva országgyűlési választások lesznek
Magyarországon. A küzdelemnek új dinamikát adott a hódmezővásárhelyi
időközi polgármester-választás, fordulópontot azonban aligha jelez.
Az
előző vasárnapon történtek előtt és után is igaz, hogy április 8-án a
magyarok túlnyomó többsége a Fidesz győzelmét várja, a miniszterelnököt
szeretné hivatalában hagyni és hajlandónak mutatkozik a kormánypártra
szavazni. A kialakult helyzetről öt megfigyelést szeretnék megosztani.
1. Márki-Zay Péterről ma már múlt vasárnapi szavazói is tudhatják, hogy nem fog csodát hozni a helyieknek. Az időközi polgármester-választáson az önkormányzati ciklus hátralévő másfél évére megválasztott városvezető a vásárhelyi közgyűlés 70 százalékos kormánypárti többségével kell hogy együttműködjön. A polgármesteri hivatalt átszabhatja ugyan, de a választott városatyák döntését legfeljebb ideiglenesen, halasztó hatállyal tudja megvétózni. Akik hátulról vagy felülről segítették kampányát, nem is Vásárhelyért tették, hanem mert nagypolitikai hasznot reméltek tőle. Azt, hogy ezzel a jelképes győzelemmel kikényszeríthetik az ellenzéki pártok szivárványkoalícióját. Az ellenzéki sajtó kiemelt figyelme, a kormányellenes világsajtó hipergyors beszámolói, de különösen a Jobbik kampánycsapatának aktív részvétele Márki-Zay kampányában azt a benyomást erősíti, hogy ez a választás az ellenzék áprilisi győzelmében érdekeltek számára különös jelentőséggel bírt.
2. Magyarország azonban nem Hódmezővásárhely. A helyben történtek nem fordíthatók le könnyen az országos politikai helyzetre. Ezt állítani átverés. A győztes polgármestert a választók többsége alighanem tényleg függetlennek nézte, hiszen az őt támogató pártok logója helyett egy homályos templom és a „független jelölt” kifejezés állt plakátjain és szórólapjain. A kormány ellenzékének azonban nincs 106 tiszta múltú, konzervatív értékrendű jelöltaspiránsa, aki a nevét adná egy könnyen vereséggel végződő kutyakomédiához. Ha lenne ilyen jelöltjük, akkor is kevés lenne az idő a támogató aláírások összegyűjtéséhez, szombat reggeltől még legfeljebb nyolc óra áll erre rendelkezésre a ma délután négy órakor lejáró határidőig. A parlamenti választások független képviselőjelöltjei esetén ráadásul az őket támogató ellenzéki pártok nem is állíthatnának listákat.
Az ellenzéki pártok agytrösztjeinek terve valójában az volt, hogy Hódmezővásárhely intellektuális érv és kényszerítő erő legyen az összellenzéki választókerületi koordináció létrejöttéhez. Ma már csak közös ellenzéki jelöltek kellenek, a pártokon kívül és felül állók nem. Feltűnő, hogy az összeboruláshoz sakkbábunak használt „független” jelölt, a megválasztott vásárhelyi polgármester a választások másnapján már Botka László volt szocialista miniszterelnök-jelölttel mély barátságban lengetett EU-s zászlót a szegedi polgármesteri irodában. Vajon miért nem tette ezt két nappal a választások előtt? S lehet, hogy ezután Vona Gáborral fog a liberális értelmiségnek udvarolni, Molnár Gyulával Erdélybe látogatni és Gyurcsány Ferenccel a hazugság moralitásáról beszélgetni?
3. A függetlennek látszó győztes által elősegített összellenzéki szövetség terve ravasz elképzelés, a végrehajtása azonban akadozik. Öt parlamenti bejutásra esélyes párt, a Jobbik, az MSZP–Párbeszéd, a DK, az LMP és a Momentum vezetőinek kellene megállapodnia, de közöttük rengeteg a tudatos vagy csak érzett ellenérdek. Egyrészt nem szabad alábecsülni a tárgyaló felek kölcsönös antipátiáját; Szél Bernadett sokat tudna mesélni az LMP-t 2012-ben csalárd körülmények között elhagyó Karácsony Gergelyről, Vona Gábor pedig alighanem még mindig idegenkedik a Gyurcsány Ferenccel készülő első közös kép szignálásától. Másrészt a stratégák által vágyott összefogás, a minél több egymás között felosztott választókerület komoly kockázat az egyes pártvezetőknek. Ha ezután is elbukják a választásokat, együtt bukják el, mindegyikük mehet a levesbe.
Orbán Viktor a Fidesz tavalyi kongresszusán úgy fogalmazott, hogy ellenzékváltó hangulat van. A közös vereség 2018 után valódi ellenzékváltáshoz vezetne. Tudja mindegyik vezető, hogy a választott stratégiáért ő felel, a vásárhelyi eredmény után ráadásul legodaadóbb híveik győzelemről álmodoznak áprilisban is, a külső körülményekre való hivatkozás nem lesz elegendő vereség esetén. Harmadrészt nem szabad alábecsülni az emberi sértődés destruktív erejét. Ennek előképe például az MSZP és a DK osztozkodásának kárvallottja, Horváth Imre volt MSZP-s politikus, aki csak azért is elindul az újpesti választókörzetben (ő az, akit Kunhalmi Ágnes is tisztességes szociáldemokratának tartott az MSZP elhagyásakor).
Vajon az a képviselőjelölt, aki a megválasztása reményében az elmúlt hetekben fáradtsággal összegyűjtötte a szükséges aláírásokat, tényleg könnyen bedobja a törülközőt azért, hogy helyben addigi ellenfele kapjon esélyt? A hódmezővásárhelyi kampány tanácsadói ezt remélik. Ezért akarták mindenáron megnyerni a valódi hatalom nélküli polgármester-választást. A józan ész azonban nem ezt súgja. A pártok listái a remélt visszalépések idejére már összeállnak, a visszalépőket nem lehet ezzel vigasztalni. Abban pedig nem lehetnek biztosak, hogy egy ismételt vereség után pártjuk gondoskodni tudna róluk (önkormányzati választások is csak másfél év múlva lesznek), sőt az sem biztos, hogy az egyik vagy másik ellenzéki erő túléli-e a következő parlamenti ciklust.
4. A visszaléptetésekre irányuló nyomásgyakorlás csak az ajánlások összegyűjtése után fog a tetőfokára hágni. Március 6-tól 34 nap áll majd rendelkezésre az ellenzéki oldal öt pártja által maximálisan felállítható 420 jelöltjeinek – az MSZP és a DK felosztotta már a terepet – megrostálására, negyedére zsugorítására. Talán azért is várják meg az aláírásgyűjtés végét, mert azt remélik, hogy egyik-másik párt a terepen megtapasztalja, hogy a politikai munka nem leányálom, hanem kemény küzdelem. A Jobbik jelöltjének Budapesten vagy a Momentuménak a községek világában nem lehet egyszerű megszerezni az indulás jogát.
Akárhány jelöltje is lesz végül az ellenzéki pártoknak, március 6-án egészen biztosan nagy médianyomás fog rájuk helyeződni a visszalépések érdekében. Ezért érdemes az érintettek személyes szempontjai és a pártvezetők nagy kockázata mellett egy egyszerű számítást is elvégezni a visszalépésekről.
Nézzük például az LMP esetét! A Nézőpont Intézet előrejelzése szerint a listás szavazatok 8 százalékát kapná meg a zöld párt, azaz 350-400 ezer szavazatot. Ha önállóan indul a választáson, saját listával és 106 saját jelölttel, akik közül senki nem nyer, 200-300 ezer töredék szavazatot is szerezhetne azoktól, akik elkötelezetten zöldpártiak, és nem osztják meg két voksukat. Ennyi szavazattal a párt kényelmesen szerezhetne hét mandátumot. Abban az esetben azonban, ha az LMP a 106-ból akár 79 egyéni jelöltjét visszalépteti a más ellenzéki pártok versenyzői javára (ennél több feladott választókerület esetén nem állíthatna pártlistát), az ország háromnegyedében nem tudna kampányolni sem. Legalábbis ez igen nehéz volna mondjuk azzal az üzenettel, hogy „A kormányváltásért visszaléptettük jelöltünket, szavazzon ránk!”, s ennek az ellenszélnek az adott választókerületi indulási jogot elnyerő ellenzéki jelölt sem örülne.
A minimális kampányolási lehetőség egészen biztosan kihatna az összesített szavazatszámra. Emiatt a töredék szavazatok száma feltételezhetően negyedére csökkenne, s a listás szavazatok száma is legalább negyedével csökkenne az LMP által feladott választókerületek miatt. Az alacsonyabb szavazatszám miatt pedig jó, ha négy mandátum jutna az LMP-nek az országos listáról. Amennyiben cserében néhány helyen összellenzéki jelöltként diadalmaskodnának, az összefogás révén nagyjából ugyanannyi mandátumot szerezhetnének, mint nélküle. Vajon megéri-e a Jobbikhoz hasonló identitásválság és a párt függetlenségének feladása a saját jogon is megszerezhető mandátumszám trükkös elérését?
5. Ha egy-egy stratéga „nagy terve” nem működik, könnyen a közvélemény-kutatásokat teszi felelőssé. Az LMP-re vonatkozó fenti mintaszámítás kapcsán is lehet így legyinteni, s a hódmezővásárhelyi választások váratlan kimenetele után is sokan a kutatásokat hibáztatták. Természetesen mindenhol, így a kutatók között is vannak sarlatánok, de ettől még nagyon hasznos s meglepően precíz műfajról van szó. A gond általában nem a kutatásokkal van, hanem azok értelmezésével. Az egymondatos következtetés mindig gyanús, mert a valóság sokkal bonyolultabb.
A választási kutatások esetén is értelmetlenül bátor dolog a végeredményt magabiztosan megjósolni, ezzel szemben különböző részvételi forgatókönyvek mellett különböző végeredményeket vázolni igenis lehetséges.
Jelenleg például tudható a kutatásokból, hogy hazánkban közel hatmillióan osztják a kormány álláspontját a migráció elleni küzdelemben, több mint 3,5 millió magyar szavazná meg egy elméleti közvetlen választáson Orbán Viktort miniszterelnöknek, mintegy hárommillióan szimpatizálnak idehaza a Fidesszel, és kétmilliónál is többen állítják, hogy biztosan elmennek és a kormánypártok listájára szavaznak. A „fideszes” szavazótábor tehát a 2016-os népszavazás (3,3 millió voks) és a 2017-es nemzeti konzultáció (kétmillió fő) között ingadozik.
A Fidesz jelöltjének vásárhelyi veresége éppen a hiányzó részt, a Fidesz inaktív szimpatizánsait mozgósíthatja. Az ellenzéki körök győzelemről szőtt álmai ugyanis a kormánypárttal szimpatizálók rémálmai.
Ha utóbbiak tudatosítják, hogy április 8. tétje az, hogy ki lesz májusban Magyarország kormányfője és jövője, s elmennek a folytatásra szavazni, minden esély megvan arra, hogy a helyi vereség után országos győzelem következzen.
Mráz Ágoston Sámuel
A szerző a Nézőpont-csoport vezetője
www.magyaridok.hu
1. Márki-Zay Péterről ma már múlt vasárnapi szavazói is tudhatják, hogy nem fog csodát hozni a helyieknek. Az időközi polgármester-választáson az önkormányzati ciklus hátralévő másfél évére megválasztott városvezető a vásárhelyi közgyűlés 70 százalékos kormánypárti többségével kell hogy együttműködjön. A polgármesteri hivatalt átszabhatja ugyan, de a választott városatyák döntését legfeljebb ideiglenesen, halasztó hatállyal tudja megvétózni. Akik hátulról vagy felülről segítették kampányát, nem is Vásárhelyért tették, hanem mert nagypolitikai hasznot reméltek tőle. Azt, hogy ezzel a jelképes győzelemmel kikényszeríthetik az ellenzéki pártok szivárványkoalícióját. Az ellenzéki sajtó kiemelt figyelme, a kormányellenes világsajtó hipergyors beszámolói, de különösen a Jobbik kampánycsapatának aktív részvétele Márki-Zay kampányában azt a benyomást erősíti, hogy ez a választás az ellenzék áprilisi győzelmében érdekeltek számára különös jelentőséggel bírt.
2. Magyarország azonban nem Hódmezővásárhely. A helyben történtek nem fordíthatók le könnyen az országos politikai helyzetre. Ezt állítani átverés. A győztes polgármestert a választók többsége alighanem tényleg függetlennek nézte, hiszen az őt támogató pártok logója helyett egy homályos templom és a „független jelölt” kifejezés állt plakátjain és szórólapjain. A kormány ellenzékének azonban nincs 106 tiszta múltú, konzervatív értékrendű jelöltaspiránsa, aki a nevét adná egy könnyen vereséggel végződő kutyakomédiához. Ha lenne ilyen jelöltjük, akkor is kevés lenne az idő a támogató aláírások összegyűjtéséhez, szombat reggeltől még legfeljebb nyolc óra áll erre rendelkezésre a ma délután négy órakor lejáró határidőig. A parlamenti választások független képviselőjelöltjei esetén ráadásul az őket támogató ellenzéki pártok nem is állíthatnának listákat.
Az ellenzéki pártok agytrösztjeinek terve valójában az volt, hogy Hódmezővásárhely intellektuális érv és kényszerítő erő legyen az összellenzéki választókerületi koordináció létrejöttéhez. Ma már csak közös ellenzéki jelöltek kellenek, a pártokon kívül és felül állók nem. Feltűnő, hogy az összeboruláshoz sakkbábunak használt „független” jelölt, a megválasztott vásárhelyi polgármester a választások másnapján már Botka László volt szocialista miniszterelnök-jelölttel mély barátságban lengetett EU-s zászlót a szegedi polgármesteri irodában. Vajon miért nem tette ezt két nappal a választások előtt? S lehet, hogy ezután Vona Gáborral fog a liberális értelmiségnek udvarolni, Molnár Gyulával Erdélybe látogatni és Gyurcsány Ferenccel a hazugság moralitásáról beszélgetni?
3. A függetlennek látszó győztes által elősegített összellenzéki szövetség terve ravasz elképzelés, a végrehajtása azonban akadozik. Öt parlamenti bejutásra esélyes párt, a Jobbik, az MSZP–Párbeszéd, a DK, az LMP és a Momentum vezetőinek kellene megállapodnia, de közöttük rengeteg a tudatos vagy csak érzett ellenérdek. Egyrészt nem szabad alábecsülni a tárgyaló felek kölcsönös antipátiáját; Szél Bernadett sokat tudna mesélni az LMP-t 2012-ben csalárd körülmények között elhagyó Karácsony Gergelyről, Vona Gábor pedig alighanem még mindig idegenkedik a Gyurcsány Ferenccel készülő első közös kép szignálásától. Másrészt a stratégák által vágyott összefogás, a minél több egymás között felosztott választókerület komoly kockázat az egyes pártvezetőknek. Ha ezután is elbukják a választásokat, együtt bukják el, mindegyikük mehet a levesbe.
Orbán Viktor a Fidesz tavalyi kongresszusán úgy fogalmazott, hogy ellenzékváltó hangulat van. A közös vereség 2018 után valódi ellenzékváltáshoz vezetne. Tudja mindegyik vezető, hogy a választott stratégiáért ő felel, a vásárhelyi eredmény után ráadásul legodaadóbb híveik győzelemről álmodoznak áprilisban is, a külső körülményekre való hivatkozás nem lesz elegendő vereség esetén. Harmadrészt nem szabad alábecsülni az emberi sértődés destruktív erejét. Ennek előképe például az MSZP és a DK osztozkodásának kárvallottja, Horváth Imre volt MSZP-s politikus, aki csak azért is elindul az újpesti választókörzetben (ő az, akit Kunhalmi Ágnes is tisztességes szociáldemokratának tartott az MSZP elhagyásakor).
Vajon az a képviselőjelölt, aki a megválasztása reményében az elmúlt hetekben fáradtsággal összegyűjtötte a szükséges aláírásokat, tényleg könnyen bedobja a törülközőt azért, hogy helyben addigi ellenfele kapjon esélyt? A hódmezővásárhelyi kampány tanácsadói ezt remélik. Ezért akarták mindenáron megnyerni a valódi hatalom nélküli polgármester-választást. A józan ész azonban nem ezt súgja. A pártok listái a remélt visszalépések idejére már összeállnak, a visszalépőket nem lehet ezzel vigasztalni. Abban pedig nem lehetnek biztosak, hogy egy ismételt vereség után pártjuk gondoskodni tudna róluk (önkormányzati választások is csak másfél év múlva lesznek), sőt az sem biztos, hogy az egyik vagy másik ellenzéki erő túléli-e a következő parlamenti ciklust.
4. A visszaléptetésekre irányuló nyomásgyakorlás csak az ajánlások összegyűjtése után fog a tetőfokára hágni. Március 6-tól 34 nap áll majd rendelkezésre az ellenzéki oldal öt pártja által maximálisan felállítható 420 jelöltjeinek – az MSZP és a DK felosztotta már a terepet – megrostálására, negyedére zsugorítására. Talán azért is várják meg az aláírásgyűjtés végét, mert azt remélik, hogy egyik-másik párt a terepen megtapasztalja, hogy a politikai munka nem leányálom, hanem kemény küzdelem. A Jobbik jelöltjének Budapesten vagy a Momentuménak a községek világában nem lehet egyszerű megszerezni az indulás jogát.
Akárhány jelöltje is lesz végül az ellenzéki pártoknak, március 6-án egészen biztosan nagy médianyomás fog rájuk helyeződni a visszalépések érdekében. Ezért érdemes az érintettek személyes szempontjai és a pártvezetők nagy kockázata mellett egy egyszerű számítást is elvégezni a visszalépésekről.
Nézzük például az LMP esetét! A Nézőpont Intézet előrejelzése szerint a listás szavazatok 8 százalékát kapná meg a zöld párt, azaz 350-400 ezer szavazatot. Ha önállóan indul a választáson, saját listával és 106 saját jelölttel, akik közül senki nem nyer, 200-300 ezer töredék szavazatot is szerezhetne azoktól, akik elkötelezetten zöldpártiak, és nem osztják meg két voksukat. Ennyi szavazattal a párt kényelmesen szerezhetne hét mandátumot. Abban az esetben azonban, ha az LMP a 106-ból akár 79 egyéni jelöltjét visszalépteti a más ellenzéki pártok versenyzői javára (ennél több feladott választókerület esetén nem állíthatna pártlistát), az ország háromnegyedében nem tudna kampányolni sem. Legalábbis ez igen nehéz volna mondjuk azzal az üzenettel, hogy „A kormányváltásért visszaléptettük jelöltünket, szavazzon ránk!”, s ennek az ellenszélnek az adott választókerületi indulási jogot elnyerő ellenzéki jelölt sem örülne.
A minimális kampányolási lehetőség egészen biztosan kihatna az összesített szavazatszámra. Emiatt a töredék szavazatok száma feltételezhetően negyedére csökkenne, s a listás szavazatok száma is legalább negyedével csökkenne az LMP által feladott választókerületek miatt. Az alacsonyabb szavazatszám miatt pedig jó, ha négy mandátum jutna az LMP-nek az országos listáról. Amennyiben cserében néhány helyen összellenzéki jelöltként diadalmaskodnának, az összefogás révén nagyjából ugyanannyi mandátumot szerezhetnének, mint nélküle. Vajon megéri-e a Jobbikhoz hasonló identitásválság és a párt függetlenségének feladása a saját jogon is megszerezhető mandátumszám trükkös elérését?
5. Ha egy-egy stratéga „nagy terve” nem működik, könnyen a közvélemény-kutatásokat teszi felelőssé. Az LMP-re vonatkozó fenti mintaszámítás kapcsán is lehet így legyinteni, s a hódmezővásárhelyi választások váratlan kimenetele után is sokan a kutatásokat hibáztatták. Természetesen mindenhol, így a kutatók között is vannak sarlatánok, de ettől még nagyon hasznos s meglepően precíz műfajról van szó. A gond általában nem a kutatásokkal van, hanem azok értelmezésével. Az egymondatos következtetés mindig gyanús, mert a valóság sokkal bonyolultabb.
A választási kutatások esetén is értelmetlenül bátor dolog a végeredményt magabiztosan megjósolni, ezzel szemben különböző részvételi forgatókönyvek mellett különböző végeredményeket vázolni igenis lehetséges.
Jelenleg például tudható a kutatásokból, hogy hazánkban közel hatmillióan osztják a kormány álláspontját a migráció elleni küzdelemben, több mint 3,5 millió magyar szavazná meg egy elméleti közvetlen választáson Orbán Viktort miniszterelnöknek, mintegy hárommillióan szimpatizálnak idehaza a Fidesszel, és kétmilliónál is többen állítják, hogy biztosan elmennek és a kormánypártok listájára szavaznak. A „fideszes” szavazótábor tehát a 2016-os népszavazás (3,3 millió voks) és a 2017-es nemzeti konzultáció (kétmillió fő) között ingadozik.
A Fidesz jelöltjének vásárhelyi veresége éppen a hiányzó részt, a Fidesz inaktív szimpatizánsait mozgósíthatja. Az ellenzéki körök győzelemről szőtt álmai ugyanis a kormánypárttal szimpatizálók rémálmai.
Ha utóbbiak tudatosítják, hogy április 8. tétje az, hogy ki lesz májusban Magyarország kormányfője és jövője, s elmennek a folytatásra szavazni, minden esély megvan arra, hogy a helyi vereség után országos győzelem következzen.
Mráz Ágoston Sámuel
A szerző a Nézőpont-csoport vezetője
www.magyaridok.hu
Egy hónap,és Vásárhely is újra magyar címert vesz!
VálaszTörlés