Az igazságosztó

Az LMP sajátosan értelmezi az igazság fogalmát.
Általános béremelés és igazságos adócsökkentés – pártja kormányra kerülése esetén ezt ígérte a választóknak egy közelmúltban megtartott sajtótájékoztatón Szél Bernadett. Csak az a baj, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje sajátosan értelmezi az igazság fogalmát.

 A tudósítások alapján arra lehet következtetni, hogy az LMP szerint például abban áll az adóügyi igazságosság, ha a személyi jövedelemadó mai egyetlen, 15 százalékos kulcsát három váltaná fel. A harmadik, a legmagasabb mérték 24 százalékos lenne, s minden bizonnyal a gazdagok megrendszabályozása volna a legfontosabb szerepe.
Érdekes gondolat – tehetjük hozzá –, leginkább azért, mert a megvalósításának semmi értelme nem lenne, és még annál is kevesebb haszna volna. Merthogy kinek kellene fizetnie a 24 százalékos elvonást? A balliberális gondolkodásból kiindulva nyilván azoknak, akik mutyizva, csalárd módon jutnak nagy jövedelemhez. Meg persze azoknak is, akik tudásuk, szorgalmuk, teljesítményük vagy szerencséjük alapján többet, jobban és eredményesebben dolgoznak, mint mások.
Az igazságosnak nevezett LMP-s idea így rövid úton balul ütne ki: elkergetné azokat, akik többre hivatottak az átlagnál, és persze azok sem maradnának itthon, akik valóban mutyival jutnak extra pénzekhez. Akik meg itt maradnának, azoknak esélyük sem lenne rá, hogy legális munkával előrébb jussanak, az igazságos LMP ugyanis lényegében azonnal elvenné tőlük a pluszban megkeresett pénz bizonyos részét.
Az igazságosság szép dolog és hasznos is, csak az nem jó, ha arra alkalmatlanok próbálnak igazságot tenni. Még szerencse, hogy április 8-án a választók oszthatnak igazságot.
Jakubász Tamás
www.magyaridok.hu

Megjegyzések