Első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint
vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta vesztegetés
miatt Wieszt János volt szocialista politikust a Fővárosi Törvényszék
hétfőn.
Két vádlott-társát, akik ügyvédek, 2-2 év letöltendő börtönre és többmilliós vagyonelkobzásra ítélték.
A vádemeléskor a főügyészség azt közölte, egy vállalkozó 2010. május 17-én tett feljelentést Weiszt János, az MSZP akkori újbudai frakcióvezetője ellen, ehhez egy 2007-ben, rejtett kamerával készített felvételt csatolt. A felvételen látható, amint Wieszt János 2,2 millió forintot vesz át a feljelentőtől. A főügyészség közleménye szerint Wieszt János, az újbudai vagyongazdálkodási bizottság vezetőjeként, egy személyes találkozón pénzt kért azért, hogy az önkormányzat az üzlethelyiséget a vállalkozó tulajdonában lévő kft.-nek eladja.
MTI
Megjegyzések
Megjegyzés küldése